Vezetői coaching

Gyakran a szervezet ad coachot a vezető mellé, ám egyre gyakoribb, hogy a vezető önmaga keres szakembert, aki támogatja Őt vezetői teljesítménye növelésében. 

A coaching folyamatban azzal segítjük a tanultak mindennapi életben való alkalmazását, hogy igazodunk az igényekhez, és feltárjuk, majd mozgósítjuk a vezető meglévő képességeit. Ezáltal ügyfelünk célirányosan megtalálja a kifogástalan megoldást minden helyzetben, ami a produktivitás és a sikeresség növekedésével jár, így hosszabb távon, magas szinten biztosítja a cég virágzását.

Vezetői coachingra van szükséged, ha:

Bereczki Ágnes

business coach, tréner, HR tanácsadó
a Változás Coach alapítója és ügyvezetője

Közel másfél évtizede tart tréningeket és előadásokat, meditációkat vezet és emberi erőforrás szakértői feladatokat lát el. 2009-ben ismerkedett meg a coaching módszerrel, amit első pillanattól kezdve hivatásának érez, így ennek szellemében és eszközeivel támogatja a hozzá fordulókat.

Bereczki Ágnes
Személyre szabott konzultáció
97%
Gyakorlat
94%
Szituációs feladat
85%
Elmélet
75%

Ezt érezték mások a coaching után:

Ahogy mondani szokták, nem láttam a fényt az alagút végén. Benne voltam egy helyzetben, nagyon is bele voltam süppedve, s nem tudtam kívülről nézni a dolgokat. Pedig tudtam, úgy könnyebb lenne megtalálni a megoldást. De nem tudtam, hiába próbáltam. Arra jutottam, választanom kell egy „külső szemet”: Áginak hívják, és Coach. (előtte azt sem tudtam, mi az a coaching)
SALLAI BEATRIX
virágkötő
Ági akkor tanult coachnak, amikor egy helyen dolgoztunk. Imádtam hallgatni, amikor erről beszélt és mégjobban, amikor átlényegülve meghallgatott. Kértem, foglalkozzon velem, mint coach. Nem akart. Azt mondta, zavaró, hogy ugyanannál a cégnél dolgozunk. Én viszont bíztam benne, nem hagytam békén, végül beleegyezett. Hatalmasat lendített az életemen az a néhány alkalom, amikor coacholt. Megértettem dolgokat. Nem csak a munkámra hatással, hanem a magánéletemben is áldást hozott.
KÖZÉPVEZETŐ
Főtáv Zrt.

A coaching során ezt adom Neked:

Közvetlen, gyakorlatokkal tűzdelt beszélgetések

Ajándék munkafüzet

Jelentkezz ingyenes egyéni konzultációra!